Áldássá válás

Pont úgy tartom a kezemet, mint ő. Amikor valami fontosat mondok, kinyitom a tenyerem, és az ég felé tárom – neki annyira természetes. Mintha ilyen lenne az egész jelleme - ég felé táruló.

Általa hallottam meg először a „kegyelem” szót. Mármint már hallottam sokszor, sokaktól, de egy „keresztény szlogen” maradt. Amikor a kegyelemről beszél, minden porcikájával átéli újra és újra – legalábbis ezt látom. És én is újraélem a pillanatokat, amikor megsejthettem valamit a szabadító kegyelemből.

Amikor először találkoztunk az egyetemi diákkörben, csak a pszichológiáról tudtunk beszélni. Megkérdezte, mit szólnék, ha felvenné velem a Rorschach-ot. Mivel tudtam, hogy nekem is kötelező tananyag lesz, meg persze érdekelt is, rögtön beleugrottam. Most 1,5 év múlva azt mondja, ő egy kicsit megbánta azt a tesztet. Ha tudta volna, hogy így megváltozik a kapcsolatunk, nem biztos, hogy velem veszi fel.

A szememben mindig egy hatalmas példakép volt. Ahogy össze tudja rendezni az életét, a tanulás, család, miegymás és mindezt Isten szövi át. Nekem soha nem megy túlságosan jól.

Belőle egy nagyon különleges béke árad, amit nem is lehet igazán megfogalmazni.

Szépnek látom-e? Erre mindig az a válaszom, hogy akit Isten a saját képmására teremtett, az nem lehet csúnya. Egyébként meg, tényleg szép. Szerintem nagyon sokszor éltem át azt a periódust, hogy testet cserélnék valakivel - vele abszolút simán ment volna.

Néha megjelenik lelki szemeim előtt a feleség, családanya, pszichológus, aki megtalálta a hivatását. Azt látom, hogy iszonyatosan küzd maga ellen, kap szenvedést, nehézséget, de ahogy mindezt viseli, az csodálatraméltó.

Látni azt, akit Isten ennyire megáldott -akin keresztül így tud szólni hozzám- egy nagy ajándék.

A nyitott tenyér…Kinyitja a kezét, és rajta mindenki elfér. Mindenkit odatesz Isten elé, gondoskodással, szeretettel.

Hála érted, J!